Azért ismétlem egy- két kedvenc kép kirakását a blogomban a bejegyzésbe, mert a korábbiakkal is össze szoktam őket vetni szerkezetükben vagy tartalmaikban. Visszatekintve így látom, hogy estleg van- e értelme akár átfesteni is valamelyiket.

Általában elengedem az elkészült képet, ugyanakkor előfordul olyan - mint a mostani sorozatomban is-, hogy korábbit festek tovább, mert tévedésnek ítélek meg néhány részletet, vagy egyszerűen szebbet, mást, stb., akarok egy layerbe rakni. Azt persze sokszor még én sem tudom teljesen megmagyarázni, hogy pontosan miért, amúgy pedig tényleg ritka esetben fordul elő, de akkor indokolt. Az olajfestés technikája eleve a lassú típusúak közé tartozik, így belefér, hogy több réteg kerüljön valamelyikre évek múltán. 

A képeim rendezgetése közben 2017-es vásznakat helyeztem el a falon, az oldalsáv linkjében megtalálható, illetve a bejegyzés alján video is készült pár gondolattal kiegészítve.

A blogban most három képet mutatok be, mindhárom 120- 150 cm-es kép 2016- 17-ből, olaj- vászon technikával festve. A bennük lévő layerek- rétegek és egyéb részek színükkel és formáikkal kapcsolódnak a következő vásznak layereihez. Bizonyos elemek ritmikusan ismétlődnek a festményeken belül, illetve a későbbiekben készített munkámban valamilyen módon szerepelnek. Vagy formájukban, vagy színükben folytatva az absztrakt szerkesztést és térbeliséget.

120- 150 cm, olaj- vászon, 2017.

                                                  

falra helyezve a vásznak:

120- 150 cm, olaj- vászon, 2017.

Pár korábbi képet kihelyeztem a szabadba természetes fényben, ezek layereiben vannak hasonló szerkezetek, színek, és a vizuális harmónia kedvéért szimmetrikus elrendezésben vágtam össze a reprókat.

                                                      

A már említett 120- 150- es kép. Azért került a végére, mert valamiért nagyobb kivágásban szerepelt a mappámban, pedig méreteiben és technikájában a többivel azonos. Ezekből még készült pár darab a sorozatban, melyek magántulajdonban vannak.

120- 150 cm, olaj- vászon, 2017.

a festényekről beszélek

                                                      

 

Új képek a részletei

 

A művész a fantáziájával és kreativitásával létrehoz valamit, bármit, amit a befogadó értelmez vagy nem. Az energetikája mond valamit vagy nem. 

Innentôl a nézô dolga, hogy a látott mû milyen érzéseket vagy gondolatokat ébreszt. 

Az alkotó ekkor már szabadon engedte a mûvét.

Meanwhile, with the imagination and creativity, the artist creates something, anything, that the receiver might interprets it or not. The energy of artwork says something to you or it doesn't mean anything.

The moment energy has arrived, the artwork will let you know. 

The artist steps forward the creation.

Új képek részletei- new pieces and their details

 

 Szinek és festmények

 és kolorisztika a festészeti sorozatokban.

Mivel a képeimben található rétegek színei kapcsolódnak, így a tartalmi elemek, a formák is. Ez úgy néz ki egy képen belül, hogy a realista részek és képi motívumrendszerek - melyek megjelenésükben hasonlítanak egy a papír eltépése által létrehozott felületre és annak világára-, egymásra helyezve, az adott festményt tekintve: absztrakcióban mutatkozik meg.

Tehát távolról egy szín- és formadinamika észlelhető, amely a képhez közelebb haladva kisebb és nagyobb valósághűen megalkotott részleteket tartalmaz. De nem nyomokban, hanem nagyjából ezek határozzák meg az adott festmény témáját is, akár egészen a szürrealizmusig bezárólag. Aztán a többi képbe az előző egy layerét beemelem, és azt tovább is gondolom, illetve használom annak színeit, melyek maguktól már létrehozzák a következő festményt. Így az évek alatt keletkezett munkáim kapcsolódnak.

Since the colors of the layers in my canvases  are connected, so are the elements and shapes of the content too. This looks like within an oil painting, when the realistic parts and pictorial motif systems ( which in their appearance resemble a surface created by tearing paper and its style) are placed on each other looking at the painting: it appears in abstraction.

A bit far from a painting, dynamic of color and shape can be realized which contains smaller and larger realistically details as you move closer to the painting. This details roughly determine the theme of the actual painting. Then I add a layer of the previous one to the next pictures, and I use its colors, which create the next painting by themselves. 

I had my artworks created while I went with the flow in my studio. 

Pár korábbi festmény, és az újabbak együtt megszemlélve egy bejegyzés erejéig

Itt megpróbáltam az elmúlt évek festményeit pár részlettel random egymás után helyezni a színek és formák miatt, mivel a saját munkáimra is csak kis idő múltán látok rá, ami az összefüggéseket illeti. ( Ezeket is persze egy saját rendszer szerint képezem).

Szinek és festmények és kolorisztika a festészeti sorozatokban. Mivel a képeimben található rétegek színei kapcsolódnak, így a tartalmi elemek, a formák is. Ez úgy néz ki egy képen belül, hogy a realista részek és képi motívumrendszerek - melyek megjelenésükben hasonlítanak egy a papír eltépése által létrehozott felületre és annak világára-, egymásra helyezve, az adott festményt tekintve: absztrakcióban mutatkozik meg. Tehát távolról egy szín- és formadinamika észlelhető, amely a képhez közelebb haladva kisebb és nagyobb valósághűen megalkotott részleteket tartalmaz. De nem nyomokban, hanem nagyjából ezek határozzák meg az adott festmény témáját is, akár egészen a szürrealizmusig bezárólag. Aztán a többi képbe az előző egy layerét beemelem, és azt tovább is gondolom, illetve használom annak színeit, melyek maguktól már létrehozzák a következő festményt. Így az évek alatt keletkezett munkáim kapcsolódnak. 

 

Szinek és festmények

és kolorisztika a festészeti sorozatokban.

Mivel a képeimben található rétegek színei kapcsolódnak, így a tartalmi elemek, a formák is. Ez úgy néz ki egy képen belül, hogy a realista részek és képi motívumrendszerek - melyek megjelenésükben hasonlítanak egy a papír eltépése által létrehozott felületre és annak világára-, egymásra helyezve, az adott festményt tekintve: absztrakcióban mutatkozik meg.

Tehát távolról egy szín- és formadinamika észlelhető, amely a képhez közelebb haladva kisebb és nagyobb valósághűen megalkotott részleteket tartalmaz. De nem nyomokban, hanem nagyjából ezek határozzák meg az adott festmény témáját is, akár egészen a szürrealizmusig bezárólag. Aztán a többi képbe az előző egy layerét beemelem, és azt tovább is gondolom, illetve használom annak színeit, melyek maguktól már létrehozzák a következő festményt. Így az évek alatt keletkezett munkáim kapcsolódnak.

 

 Azon gondolkodom, hogy művészeknek ( íróknak, költőknek, képzőművészeknek, színészeknek ) illetve köztiszteletben álló embereknek szoktak állítani emléktáblát.

Valóban némiképp introvertált és magányos részekből is áll az alkotás, de legtöbbször léteznek múzsák, családtagok, akik segítik a művészt. Így ugyanúgy megérdemelnének az emlékezet és időtlenség ábrázolását szoborba faragva vagy feliratozva táblára akár, hiszen az életükben támogatták, hogy a műveik létrejöjjenek. Követve vagy közvetlenül. Egy művész- még ha oly’ csendes is vagy visszahúzódó-, nem egyszerű személyiség, ha egzaltált vagy szeszélyes, akkor igazán nagy szeretet kell hozzá. Jó, szeretet kell mindkét fél részéről, de érzem, hogy azért ez a táblaállítós szokás valamennyire azért igazságtalan.

Nő művész vagyok, ha nem lettek volna mellettem a családtagok, nem tudom, hogy mi lett volna, ha a volt férjem vagy a gyerekeim nem támogatták volna a bohém elképzeléseimet vagy kreatív hozzáállásomat a spirituális és fizikai létezés síkjain egyaránt. Igaz, mindegyik a művészet valamely műfajában alkot szintén, ami nem törvényszerű általában. A férfi művészek sem lennének meg női múzsa nélkül, ezért simán javasolnék nekik is emléktáblát. Azért a legnagyobb erénynek még most is az egymás iránti tisztelet jelének tekinthető kitartást gondolom, a másik iránti elköteleződésben lévő szeretet megmutatkozását, ami láthatóan nem feltételekhez kötött.

Egy Márai Sándor emléktábla kapcsán lamentáltam most, mert például a felesége végig mellette volt, míg alkotott, de csak azon műélvezők tudnak minderről, akik ismerik az író életútját mondjuk.

Gondolatok ma este:

Kezdetben, amikor az első képeimet megfestettem, vagy megrajzoltam, vagy ilyesmi, nem nagyon gondolkodtam, hogy mit szeretnék üzenni vagy megfogalmazni azokkal, pedig konkrétabb kijelentéseket tettem, mint akár felnőtt koromban. A gyerekeim alkotásainál láttam, hogy már óvodás korukban komplex installációkat készítettek, címet is adtak nekik, aztán létrehoztam egy blogot ( azóta töröltem ) a műveikkel. Ready- made objekteket, arányos és laza szerkesztésű tárgyakat csináltak, dőlt belőlük a mondanivaló. Folyamatos alkotásban léteztek iskolás korukban is, így megfigyelhettem, hogy hogyan keletkezik a mű, a művészet. Mely pillanatok kellenek ahhoz, hogy az alkotó a saját maga által létrehozott teremtésre mondhassa, hogy elkészült. / A művészeti fogalomtár egyébként a szakma része, ha benne élsz, akkor elsajátítható a jelentése a dolgoknak, lehetőség szerint értelmet és új értelmet is adhat ezeknek az alkotó:)) /

A gyakorlás és a tudás nem vesz el a lényegből, megkönnyíti a művész eszköztárában levő lehetőségek megfelelő alkalmazását. A szabályokat és határokat is úgy lehet újraértelmezni, ha már megismertük azokat. 

Ez még az AI témaköre

 Most is úgy gondolom, amit eddig is, amire isteni bizonyítékaim vannak, és amit nem feltétlenül írok magamra, miszerint okkal vagyunk a földön és mindannyiunkban benne van Isten a maga teljességében. Ezek mellett kinek ilyen vagy olyan a neveltetése, de alapvetően máshogy nem létezhet az élet. A modernkori filozófiai nézetek tekintetében, - a vallásfilozófiát is ide értem-, nem lehet egymás ellenében állítani az adott eszmék vagy csoportosulások követőit, nem szabadna mindezeket a politikának sem alárendelni, sem pedig eszközévé tenni. Persze, a jelenlegi változásokat, azaz a kortárs szellemi fejlődést vagy a gazdasági és politikai változásokat talán kézenfekvő különböző ideológiaitörténeti szemléletű vonalon indokolni, nem tudom. Az, hogy a tudatunk az internettel nemcsak párhuzamosan, de azt meghaladva fejlődik, véleményem szerint tény. Az is, hogy az ember a magas szintű ismeretekhez való hozzájutása során nem az AI különböző változatait teszi akár veszélyessé, hanem magát az embert. Egy okos, sőt nagyon okos, sőt szuper okos gép nem képes manipulációra, bántásra, gúnyolódásra, vagy a saját világunk és értékrendszerünk tudatos leépítésére, sem bosszúállásra vagy irigységre. Ezekre csak az emberek képesek, még az állatok sem. Ha az emberi természet valahogy ezen felül tudna kerekedni, a félelem is megszűnhetne az Artificial Intelligence kapcsán. 

Művészet és a mesterséges intelligencia- mai elmélkedésem

 

A mesterséges intelligenciát szerintem a digitális dimenzióra találták ki és az azt igénybe vevő bármilyen gyártási folyamatokhoz. Ha valaki volt már élő koncerten vagy kiállításon - márpedig a többségünk volt-, akkor az az ember tudja, hogy azt a spirituális energiát amit a művek élvezetekor megtapasztal, egy számítógép előtt ülve, vagy akár egy multi - dimenziós szemüveg által létrehozott fiktív valóságban nem élheti át. 

Másodsorban az ecsetvonásokat, a javításokat, a random és előre nem tervezett - isteninek nevezhető- véletleneket nem kalkulálja be, és az érzelmek által sem változtat ezen, mint mondjuk egy emberi lény. Ugyanez igaz egy koncerten, ha pl. elfelejti a szöveget az énekes, vagy a közönség energiája miatt változik a performance. 

Azaz a művészet és művészeti alkotás lényege, hogy nem képes tökéletes lenni, azaz nem steril. Míg a mesterséges intelligencia nem rendelkezik attitűddel, így még ha a gépies vonásokat ki is tudja küszöbölni, az egyes érzelmeket le is tudja kopírozni, az emberi tudat végtelenjét, illetve a lelki tapasztalást és annak kódrendszerét nem lesz képes felismerni sem. Egyszerűen azért, mert mechanikus. Mert a sejtek szintjén vagy a kvantumok szintjén nincs érzékelése a saját anyagi és fizikai korlátai miatt, éppen azért, amiért az ember tökéletlen és törékeny, a mesterségesen általa létrehozott rendszer pedig úgy tűnik, hogy hosszabb életű, már amennyire van áramforrása és valamiféle hálózat, amely ezt biztosítja.

Az intuíció és szinkronitás nem logikus vagy tanulható dolog, nem is asszociatív.

A szívünk és a transzcendenst érzékelő tudatszintünk, illetve mondjuk a női hormonok miatti megérzéseink, mind- mind a művészet részei ( Gondolom, h a férfiaknál meg a férfi megérzés, nem tudom. Viszont a holdfázisok miatt a menstruáció, az anyaság, nőiség téma amitől én így vagyok művész ).

 

A karanténba zárt ember vagy aki korlátozva van valamilyen oknál fogva mozgásában vagy érzékszervei tekintetében, képes nagy százalékos élményben részesülni a digitális kultúra által. Hiába van leutánozva egy zenedarab, vagy hasonló generálva, egy festmény akár még meg is festve, sajnos az internet nem adja azt a minőségű élvezetet, amit az eredeti szín vagy a festék illata, az előadó izzadsága vagy a koncertterem akusztikája, mondjuk pl. akkor, amikor a vonósnégyes játszik és a darab legemelkedettebb részénél valaki beletüsszent véletlenül az ixedik sorból. Stb.

Amíg az emberiség nem lesz tökéletes - a definíció abszolútum fogalmának jelenlegi értelmezésében-, addig a művészetet sem kell félteni. Az emberi psziché és tudatszint fejlődése fel kellene hogy gyorsuljon, mert a veszélyt most még az ember jelenti spirituális értelemben, aki utasításokkal látja el az Artificial Intelligence- et. 

 

 Korábbi bejegyzésem a fb- on.

Valamelyik nap egy pillanatra éreztem, hogy a múlt, a jelen és a jövô egyben van. Ha belegondolok abba, hogy a múlt ugye már nincs, mert képek, hangok, érzetek, illatok, stb. ôrzik az emlékét, a jövô pedig még nincs, mert fantázia csupán, akkor ha álmodom, vagy beszélek a családommal, akkor bennem van a gyermekkori énem, és mindenkit úgy látok, hogy minden bennük van. Tehát komplexen, mégis a jelenben. Tökéletes formában olyannak amilyen, amilyenek. Az észlelt és tapasztalt és képzelt valóságban együtt. Nincs az az apró mikro létezés, aminek a megfelelője vagy sokszorosa, de mindenképpen hozzá hasonló szerkezete valahol ne köszönne vissza. Keverhető a gazdaságtudomány a filozófiával, a lélektan a útburkolatjavítással, a művészetek a rendőrséggel, a gyógyítás a jogosítványszerzéssel, a nemzetállamok a közös vallással akár. Mert egymásnak akkor is fontosak vagyunk, ha látszólag nincs közöttünk kapcsolat, amelyre a pandémia rámutatott. Ahogy az embereknek a növények, az állatok, a környezet, stb

https://www.facebook.com/photo?fbid=623796953096064&set=a.443333144475780

Minthogy ennyire kapcsolódunk egymáshoz, ha nehéz idők vannak akkor a tér is hozzá képest változik, a fizikai valóságunkban és az észlelésben is. Ezért a türelem gyakorlása nagyon nehéz feladat.