Keresés ebben a blogban

2023. július 17., hétfő


Gondolatok ma este:

Kezdetben, amikor az első képeimet megfestettem, vagy megrajzoltam, vagy ilyesmi, nem nagyon gondolkodtam, hogy mit szeretnék üzenni vagy megfogalmazni azokkal, pedig konkrétabb kijelentéseket tettem, mint akár felnőtt koromban. A gyerekeim alkotásainál láttam, hogy már óvodás korukban komplex installációkat készítettek, címet is adtak nekik, aztán létrehoztam egy blogot ( azóta töröltem ) a műveikkel. Ready- made objekteket, arányos és laza szerkesztésű tárgyakat csináltak, dőlt belőlük a mondanivaló. Folyamatos alkotásban léteztek iskolás korukban is, így megfigyelhettem, hogy hogyan keletkezik a mű, a művészet. Mely pillanatok kellenek ahhoz, hogy az alkotó a saját maga által létrehozott teremtésre mondhassa, hogy elkészült. / A művészeti fogalomtár egyébként a szakma része, ha benne élsz, akkor elsajátítható a jelentése a dolgoknak, lehetőség szerint értelmet és új értelmet is adhat ezeknek az alkotó:)) /

A gyakorlás és a tudás nem vesz el a lényegből, megkönnyíti a művész eszköztárában levő lehetőségek megfelelő alkalmazását. A szabályokat és határokat is úgy lehet újraértelmezni, ha már megismertük azokat. 


Azért ismétlem egy- két kedvenc kép kirakását a blogomban a bejegyzésbe, mert a korábbiakkal is össze szoktam őket vetni szerkezetükben vagy...