Keresés ebben a blogban

2023. június 26., hétfő

Ez még az AI témaköre

 Most is úgy gondolom, amit eddig is, amire isteni bizonyítékaim vannak, és amit nem feltétlenül írok magamra, miszerint okkal vagyunk a földön és mindannyiunkban benne van Isten a maga teljességében. Ezek mellett kinek ilyen vagy olyan a neveltetése, de alapvetően máshogy nem létezhet az élet. A modernkori filozófiai nézetek tekintetében, - a vallásfilozófiát is ide értem-, nem lehet egymás ellenében állítani az adott eszmék vagy csoportosulások követőit, nem szabadna mindezeket a politikának sem alárendelni, sem pedig eszközévé tenni. Persze, a jelenlegi változásokat, azaz a kortárs szellemi fejlődést vagy a gazdasági és politikai változásokat talán kézenfekvő különböző ideológiaitörténeti szemléletű vonalon indokolni, nem tudom. Az, hogy a tudatunk az internettel nemcsak párhuzamosan, de azt meghaladva fejlődik, véleményem szerint tény. Az is, hogy az ember a magas szintű ismeretekhez való hozzájutása során nem az AI különböző változatait teszi akár veszélyessé, hanem magát az embert. Egy okos, sőt nagyon okos, sőt szuper okos gép nem képes manipulációra, bántásra, gúnyolódásra, vagy a saját világunk és értékrendszerünk tudatos leépítésére, sem bosszúállásra vagy irigységre. Ezekre csak az emberek képesek, még az állatok sem. Ha az emberi természet valahogy ezen felül tudna kerekedni, a félelem is megszűnhetne az Artificial Intelligence kapcsán. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Azért ismétlem egy- két kedvenc kép kirakását a blogomban a bejegyzésbe, mert a korábbiakkal is össze szoktam őket vetni szerkezetükben vagy...