Korábbi bejegyzésem a fb- on.

Valamelyik nap egy pillanatra éreztem, hogy a múlt, a jelen és a jövô egyben van. Ha belegondolok abba, hogy a múlt ugye már nincs, mert képek, hangok, érzetek, illatok, stb. ôrzik az emlékét, a jövô pedig még nincs, mert fantázia csupán, akkor ha álmodom, vagy beszélek a családommal, akkor bennem van a gyermekkori énem, és mindenkit úgy látok, hogy minden bennük van. Tehát komplexen, mégis a jelenben. Tökéletes formában olyannak amilyen, amilyenek. Az észlelt és tapasztalt és képzelt valóságban együtt. Nincs az az apró mikro létezés, aminek a megfelelője vagy sokszorosa, de mindenképpen hozzá hasonló szerkezete valahol ne köszönne vissza. Keverhető a gazdaságtudomány a filozófiával, a lélektan a útburkolatjavítással, a művészetek a rendőrséggel, a gyógyítás a jogosítványszerzéssel, a nemzetállamok a közös vallással akár. Mert egymásnak akkor is fontosak vagyunk, ha látszólag nincs közöttünk kapcsolat, amelyre a pandémia rámutatott. Ahogy az embereknek a növények, az állatok, a környezet, stb

https://www.facebook.com/photo?fbid=623796953096064&set=a.443333144475780

Minthogy ennyire kapcsolódunk egymáshoz, ha nehéz idők vannak akkor a tér is hozzá képest változik, a fizikai valóságunkban és az észlelésben is. Ezért a türelem gyakorlása nagyon nehéz feladat.